Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2020

Alapvető Emberi Jogok Biztosa állásfoglalása- Ez van ma Magyarországon

  Számtalan nőt megkerestem, hogy álljon ki a megpróbáltatásai után. Nem vállalták. Nőkről tudok, akik műtétsorokon mentek keresztül( volt aki 9 műtéten) , de nem álltak ki ajogaikért. De főleg másokért , azzal, hogy másképp legyen. Mindent megtettem ami tőlem telt. Sem a családom, sem mások támogatását nem birtoklom. Cikket jelentettem meg. Harcoltam ahol lehet, blogot hoztam létre. Orvosok vallottak arról, hogy ezt a beavatkozást nem végzik, mert nagyon kockázatos. HOL ÉLEK ÉN? MI EMBEREK ELTÁVOLODTUNK A HUMÁNUMTÓL, VAGY ANNYI A BAJ? Az utóbbit gondolom, meg kicsit az előbbit is. Ime itt az alapvető emberi jogok válasza. Sokszor érezetem, hogy annyi erőt fektetek abba, ami látszólag semmit nem hoz vissza. Kellene az erő. Amit elértem. Feketével kiemelve. Én megtettem másokért, amit lehet. Újságírók álltak félre, lapok utasítottak vissza, emeberek álltak előttem értetlenül. Az orvos, aki tehetett volna értem, nem tett. 7. műtétemkor azt mondta"Ugye tudom, hogy ebbe bele lehet h